2018. szeptember 15-e, szombat, augusztust idéző nap volt. Mégis több mint kétszázan – 42 egyházközségből – érkeztek, presbiterek és lelkészeik a Pápai és az Őrségi Egyházmegyéből, hozzánk, a Győr Kossuth utcai református templomba.  Valamennyien inkább a konferenciát, a Lélekben való együttlétet választották a kínálkozó egyéb napfényes programok közül.

Talán a témaválasztás miatt érkeztek ennyien? Vagy valami egészen más hozta el az embereket? Hisszük, hogy a Szentlélek összetartó ereje szólította meg a résztvevő presbitereket. A szlovéniai magyar reformátusoktól is érkeztek testvérek, voltak vonattal érkezők, akiknek előbb el kellett indulniuk haza a menetrend miatt, de mégis eljöttek, hogy imádkozó, együtt gondolkodó közösségben próbálják Krisztus ügyét előbbre vinni.

A nyitó áhítatot Steinbach József püspök úr tartotta a Fil. 4:1 -ből merítve gondolatait, megmaradásra az Úrban és küzdésre buzdítva mindnyájunkat.

 Az országon belüli elvándorlás és annak egyházon belüli hatásai volt a téma. Ez a kérdés szinte mindenkit érint valahogy. Többek között ezzel foglalkozott augusztusban a Balatonszárszói Református Konferencia is. Három kiváló előadó vezetésével néztünk a témánk mélyére.

Dr. Vladár Gábor soproni lelkipásztor és egyetemi tanár volt az első előadónk, aki a befogadó, gyarapodó gyülekezet szempontjából vizsgálta az elvándorlás kérdését. Leszögezte, hogy nem új keletű dologról van szó: elég, ha csak a Trianon utáni időkre vagy a második világháború utáni ipari központok kialakulásának idejére gondolunk. Manapság azonban újra kihívás az elvándorlás a gyülekezetek számára is. Szükséges lenne, hogy az egyházak figyeljenek az ország másik végéből jövőkre, tudjanak lelki támaszt nyújtani nekik - akár csak a környező kistelepülésekről a nagyvárosba költöző testvérekre. Főleg a 20-45 év közötti korosztály vándorol egyénileg vagy családostul. Sok megoldandó problémával kell egyszerre megküzdeni egy bevándorló családnak, amely pszichés terheket is jelent. A lakáskérdés megoldása, a megfelelő intézmények megtalálása a gyermekek részére, ingázás az új lakhely és a munkahely között, a nagyszülői segítség hiánya és sorolhatnánk tovább. A helyi egyházközség egyetlen szálon tud leginkább kapcsolatot találni ezekkel a családokkal: a gyermek óvodai vagy iskolai hitoktatásán keresztül. Ezt fontos jól kihasználnia a gyülekezeteknek. Hangsúlyos gondolat még ehhez, hogy jó volna, ha nem az elméleti, lexikális tudás lenne a legfontosabb a gyermekeknél a hitoktatásban, hanem a közösség, a helyi templom és az egyházunk jobb ismerete, hogy egyáltalán legyen információjuk a gyülekezetről ahova tartoznak, vagy tartozhatnának.

A második előadónk egy lelkészházaspár, Benke András és Kinga volt, akik a borsodi Szendrőládról érkeztek. Kihívásnak és nagy feladatnak érezték, hogy olyan gyülekezetben indítsák el szolgálatukat, amely elmúlásra, sorvadásra van ítélve emberek által, de nem Isten által. Ma már református általános iskola működik náluk, pedig amikor kezdték, akkor csupán négy gyermek családi napközijét látták el. Ebből is látszik, hogy a megfelelő hit, eltökéltség, munka és az Istenben való bizalom csodákat képes véghezvinni a reménytelen helyzetekben is. A Szendrőládiak az ún. „hospis” gyülekezet helyett létrehoztak egy élő, fejlődő közösséget. Istennek ez utóbbi biztosan nagyon kedves, kísérje áldás Őket további szolgálatukban!

Mi lenne a jó megoldás a fogyó gyülekezetek akut problémáira és mi a javaslat a befogadó gyülekezetek számára, hogy megtalálhassák és megszólíthassák az odaérkezőket? Nem oldható meg egyszerűen a feladat egyik oldalon sem. Sok jól megfontolt – vagy akár kevésbé megfontolt, de hittel és bizalommal tett próbálkozás, azaz a cselekvés – eredményre vezető lehet.

Ebéd után a konferencia kiscsoportos beszélgetésekkel folytatódott. Ezután a csoportok beszámolói következtek a templomban, ahol együtt hallgattuk végig azokat. A legfontosabb gondolatok és megállapítások frissen és azonnal a kivetítőre kerültek, amelyek szerkesztett változatát megkapják az egyházközségek e-mailben is.

A legfontosabb megfogalmazott feladatok:

-    a személyes kapcsolati tőke fontosságát nem lehet elégszer hangsúlyozni, amelynek vonatkoznia kell a gyülekezet minden tagjára és a presbiterekre, lelkészekre egyaránt,

-    a kisebb gyülekezetek összefogása, együttműködések fontossága,

-    befogadó gyülekezetek patronáljanak fogyó, elbocsátó gyülekezeteket,  

-    az egyházi honlapon készüljön az átjelentkezések segítésére kifejlesztett oldal személyi felelőssel,

-    az online és egyéb internetes felületek aktív használata, nem csak a nagy, hanem a kisebb egyházközségeknél is fontos,

-    a hagyományos médiák, mint a helyi újság, TV, rádió lehetőségeinek igénybevétele,

-    az adatvédelem és személyiségi jogok figyelembevételével az elbocsátó és a befogadó gyülekezetek közötti kapcsolat- és információ-híd kialakítása,

-    imádság egyénileg és közösségben egymásért és a megoldásokért.

A konferencia végére láttuk az egyházon belüli elvándorlás pozitív hozadékát is, hiszen ennek kapcsán több mint negyven egyházközségből érkezve együtt imádkoztunk, és beszélgettünk. Már ez is ez előre visz: ezen az úton indulva talán nem esünk a „..sem forró, sem pedig hideg…” hibába. Istenre figyelve szeretnénk megoldásokat keresni a problémák sokaságában való feladó elmerülés helyett. Erre ösztönzött a konferencia. Ha nem is találtunk kimerítő válaszokat és biztos utakat, leszögezhetjük, hogy a jelenlévő több mint 200 presbiter gyülekezetei nem hagyják ezt a problémakört imádság és cselekedet nélkül.

A rendezvény záró áldását Szakál Péter, az Őrségi Egyházmegye esperese végezte.

A 434. énekünk méltó végszót adott a reményünk szerint Isten által vezetett együttlétünknek:
„Vezess Jézusunk, s véled indulunk.
  Küzdelemre hív az élet,
  Hadd kövessünk benne téged.
  Fogjad a kezünk, míg megérkezünk.”



Názár Ferenc
missziói gondnok
Győri Református Egyházközség