A nyári erdélyi kirándulásról készített élménybeszámolót két testvérünk, melyek itt olvashatók.

Takács Zoltán testvérünk beszámolója

Szerdán reggel vettük utunkat Erdély irányába, hogy gyülekezetünk fiataljaival felkeressük Erdély ország reformációs emlékhelyeit, jelentősebb emlékeit a Reformáció 500. éves évfordulója alkalmából. Mindjárt itt az elején szeretnénk kifejezni hálánkat a jó Istennek, hogy ezt a kirándulást lehetővé tette számunkra. Ugyan csak hálával tartozunk a Kantharosz alapítványnak, hogy sikeres pályázatunk eredményeként nagyon jelentős összeggel hozzájárult gyülekezetünkből  23 fiatal kirándulásához. Így a fiatalokat kísérő szülőkkel, családtagokkal kiegészülve 51-en vágtunk neki az útnak.
Első nap rövid megállókkal tarkított utunk során a buszból megcsodáltuk Nagyváradot, majd rövid pihenőt tartva a Király-hágó tetején, ismét a buszból a „jelentős építészeti és bádogászati eredményekkel” is büszkélkedő Bánffyhunyadot a különlegesnek számító roma palotákkal. Saját szemünkkel győződhettünk meg az építtetők elköteleződéséről a magyar autógyártás iránt, hiszen az számtalan csúcsdísz Mercedes embléma, és számtalan csúcsdísz Audi embléma volt. Innen továbbhaladva sajnos a nagy forgalom és jelentős útakadályok miatt volt időnk bőven. Túravezetőnk  Pálfi Zsuzsa lelkipásztornőnk jóvoltából megismerkedni Erdély történelmével, föld és vízrajzával, valamint kulturális és vallási értékeivel. Az említett lassú haladás miatt eléggé megkésve érkeztünk meg első esti szállásunkra, Kolozsvárra a Bethlen Kata Református Konferencia és a Diakóniai központhoz. Ezért a délutánra tervezett látogatás a Házsongárdi temetőben a második nap reggelére csúszott. Így az ízletes és kiadós vacsora elfogyasztását követően kiszurkoltuk a horvát focicsapat döntőbe jutását, majd esti imáink elmormolása után nyugovóra tértünk.
Második nap ideje korán keltünk hisz napi program előtt még be akartuk pótolni az előző napról elmaradt temető látogatást. Lelkipásztornőnk a fiataloknak mintegy tájékozódási versenyt hirdetve ígért különböző csokoládé,  valamint kürtöskalács felajánlásokat a híres sírhelyek felkutatóinak, Természetesen főként a reformáció szempontjából érintett hírességek sírhelyeit kellett felkutatni, úgymint Dsida Jenő, Reményik Sándor, Szenczi Molnár Albert, Kós Károly síremlékét. Persze Győr ismert hírességének, Apáczai Csere Jánosnak sírja is megért jó pár csokit a sikeres megtalálóknak. Minden megtalált sírhelyen emlékszalagot helyeztünk el és elénekeltük a Szózatot és a Himnuszt is. Szívesen maradtunk volna, mert felekezeti hovatartozástól függetlenül élvezetes és elgondolkodtató sírfeliratokat olvashattunk szerte a temetőkertben, de a fránya idő és a tervezett program miatt muszáj volt tovább indulnunk.  Kolozsvárról utunk egyenesen Székely országba vitt. Ahol úti célunk Parajd és a sóbánya, valamint a Só szoros volt. A szó szoros értelmében nyaltuk a sót, de ez csak később történt. Előbb végigjártuk a sóbánya termeit, múzeumi kiállítását, imádkoztunk az ökumenikus kápolnában, valamint a bátrabbak kipróbálhatták tudásukat a bányában lévő kalandparkban. Becsületére legyen mondva minden idősebb testvérünknek, kitartással megmászták a bevezető 200 és a kivezető 198 db lépcsőfokot, a mi a bányába be- illetve kivezetett. Újra a felszínre érve kirándultunk a Só szoroshoz, ahol a földfelszínen található az oly értékes só. Majdnem elfelejtettem, hogy még a buszon Zsuzsa jóvoltából megismerkedtünk Székelyföld történelmével, a székelyekkel és nem utolsósorban a székely himnusszal. A tartalmas napi program végén elfoglaltuk szállásunkat, az Urbán Andor Református Konferencia Központban. A következő két nap szállása csodálatos természeti környezetben található, a Kis-Küküllő partján. Területén található pisztráng telep, sportpályák, borospince, kemence és egyéb a fáradt zarándokok pihenését szolgáló vizes szolgáltatások. Jó levegő és csend, amit csak a patak zúgása tör meg. Vacsorát követően közösen élveztük a szállás nyújtotta előnyöket. Volt aki beszélgetett, voltak sportolók és voltak akik fáradt tagjaikat áztatták.
Harmadik napon a Gyilkos Tó és a Békás szoros bebarangolása volt a délelőtti tervünk, amit sikerült is a terveknek megfelelően teljesíteni. Közben kürtös kalács árusok (akik közül már csak kevesen értenek magyarul), emléktárgyakat, gyöngyös üléshuzatokat és egyéb értékes vagy értéktelen tárgyakat árusító sátrak között kerestük egymást és buszunkat, hogy tovább induljunk délutáni célunk Székelyudvarhely felé. Ez az út kalandosra sikeredett, hiszen a fő közlekedési útvonal rally verseny miatt le volt zárva. Azonban buszunk sofőrje nem ismert lehetetlent és egy gyorsnak ugyan nem mondható kerülő úton igyekezett bennünket célunkhoz juttatni. Viszont így meg tudtuk tekinteni Madéfalván az 1764-es vérengzés emlékére emelt emlékművet, ahol el is helyeztük szalagunkat. Így lehetőségünk adódott a buszból megcsodálni Csíksomlyót és a magyarok híres búcsújáróhelyét. Majd Maréfalván áthaladva láthattuk a csodálatos festett székely kapuk egész sorát, viszont Orbán Balázs  székelykapuit és sírját nem volt időnk felkeresni, ugyan is a kerülőút miatt feszített tempót kellett tartanunk.  Azonban felesleges volt a nagy sietség, ugyanis Székelyudvarhely főtere és a hozzá vezető utcák jó része zárva volt a rally verseny miatt.  És ezért a tervezett látnivalók megtekintése helyett a fiatalok és a nem annyira fiatalok örömére néhány versenyautó rövid pályaszakaszát megtekintettük és bánatosan vettük hazafelé az irányt. Most a hazafelé ismét Parajdot jelentette. Hazafelé még megálltunk Farkaslakán Tamási Áron síremlékénél, ahol a megemlékezés mellett gyülekezetünk szalagját is elhelyeztük. A fárasztó napot követően hamar nyugovóra tértünk pedig akkor még nem is tudtuk, mi vár ránk másnap.
Negyedik nap reggelén elbúcsúztunk házigazdáinktól és célba vettük Korondot, hogy némi szuvenírt, házi áldást, gyönyörű viseleteket, stb. vásároljunk magunknak és szeretteinknek. Innen irány tovább a Tordai hasadékhoz. A buszon Zsuzsa mindent elmondott a hasadék keletkezéséről, múltjáról és a várható túra nehézségéről, specialitásáról. Azonban a túránk során tapasztalt nehézségekre még ő sem volt felkészülve. Ugyanis a hasadékba bevezető út, ugyan kissé csúszós, sikamlós, de kapaszkodók és kötelek segítségével ez még könnyebben járhatónak bizonyult. Ugyan választhattuk volna visszafelé is ezt az útvonalat, de hát egy igazi „kálomista” nem ijed meg holmi nehézségektől és így nekivágtunk a hegy tetején átvezető visszaútnak. Fel, fel, csak előre. Olyan meredeket küzdöttünk le illetve fel, hogy még a hegyi kecskék is csak hébe-hóba tévednek arra. Elég legyen annyi, hogy kb. 4 kilométer alatt felmentünk 392 méter magasba és le is ereszkedtünk onnan. Amit a gerincre felérve egy frissítő zápor és metsző szél tett teljessé. Ebben az esetben viszont ifjúsági kirándulás ide vagy oda, ki kell emelnünk az idősebb korosztály helytállását, akik vált vállnak vetve, egymást segítve, olykor nadrágfékkel lassítva győzték le a túránk eme második, nagyon nehéz szakaszát. Megfáradva, de teljesítményünkben megelégedve tértünk nyugovóra ismét Kolozsváron.
Utolsó napon, vasárnap hazafelé tartva megálltunk Körösfőn, ahol a helyi gyülekezet vendégeként a gyönyörű kazettás mennyezetű templomukban vettünk részt istentiszteleten. A szent igét, még a hagyományoknak megfelelően férfiak és nők külön-külön ülve hallgattuk, majd istentisztelet után a gyülekezet lelkésze Károly Károly nagytiszteletű Úr adott tájékoztatást a gyülekezet és a templom múltjáról, jelenéről és várható jövőjéről. Ez után a Király hágón keresztül folytattuk utunkat hazafelé. Nagyváradon megállva meglátogattuk a Püspöki Székesegyházat, ami Szent László királyunk révén szorosan kapcsolódik Győrhöz. Másik kapcsolódási pont, hogy Apor Vilmos mártír Püspök a nagyváradi egyházmegyében kezdte meg papi szolgálatát az 1910-es években. Érdekes volt látni e helyütt, hogy itt Nagyváradon a vasárnapi esküvő milyen gyakori, hisz rövid itt létünk alatt 3 párt eskettek össze a szolgálatot teljesítő papok. Innen utunk néhány rövid technikai megállót leszámítva egyenesen haza vezetett. Ahol is élményekben gazdagon, új ismerősökre, barátokra szert téve búcsúztunk egymástól, hálát adva Krisztusunknak, hogy vigyázta utunkat, óvta egészségünket.


Gerencsér Tamara testvérünk beszámolója

Nagyon kíváncsi voltam és vártam mert eddig csak egyszer kétszer voltam külföldön, ráadásul Románia teli van hegyekkel. Én imádok hegyeket mászni és kirándulni, illetve a gyönyörű tájakat.
Reggel korán indultunk itthonról, hogy időbe be érjünk Győrbe. A szüleim elkísértek az indulási pontig, nagyon izgatott voltam egy csipetnyi fáradsággal. Számomra szinte mindenki ismeretlen volt, volt egy két évfolyam társ így hozzájuk csapódtam. Az idő elteltével folyamatosan érkeztek meg az emberek, hat előtt egy picivel elkezdtünk a kísérők és a sofőr segítségével bepakolni a busz aljába. Hatkor útnak indultunk Románia látványosságai felé. Utunk elején Zsuzsa néni egy kis tájékoztatóval szolgált, illetve egy áldással és énekkel kezdtük el az utazásunkat. Én zenét hallgattam és írtam minden félét meg firkáltam mint mindig amikor nem volt dolgom. Az út számomra egész ismert volt Budapestig az ismerős dimbes-dombos táj, majd lassan a dombok elsimultak és a síkság vette át a helyüket. Számomra hihetetlen volt ez a hosszan belátható táj. Az út Magyarországi része egész gyorsan eltelt ezt az időt Zsuzsa néni kihasználta, hogy megtartsa az ígért órákat. Történelem hely történelméről hallottunk majd földrajzával ismerkedhettünk meg. A határhoz érve várakoztunk egy keveset, ellenőriztek minket. A határ elhagyása után megálltunk, hogy aki esetleg nem váltott lejt az tudjon váltani. Folytatván az utat meg dugókba keveredtünk hosszas volt a várakozás de jó alaklom volt ismerkedni, beszélgetni vagy egy UNÓ partira. Az egészségügyi szünetek alatt is ismerkedett az ember főképp, hogy csak egy-egy WC volt. A dugók ellenére sikeresen megérkeztünk Kolozsvárra. Az út csodás volt. Zsuzsa néni kérésére a csapat gyorsan felpakolt majd mentünk a közös vacsorára. A vacsora finom volt és a desszert fagyi volt ennél többet nem is kívánhattunk volna. A vacsora után felmentem a szobámba kicsit felfedeztem, berendezkedtem majd az egyik felnőttel egy kis csapat be ment Kolozsvár központjába körbe nézni. A körút egy órás volt, felfedeztünk egy boltot és szemügyre vettük a közelben lévő templomokat. A szállásra vissza térve mindenki be ment a közösségi térbe, hogy nézhesse a VB-t én inkább felmentem zenét hallgatni mert nem annyira érdekel a VB. Volt társaságom így gyorsan elrepült az idő, azért megvártuk a szobatársunkat majd mindenki elment aludni.
Másnap a reggeli nyolckor volt mi olyan hétkor keltünk és szépen lassan mindannyian elkészültünk sőt még maradt időnk beszélgetni. Nyolc előtt öt perccel lementünk. A reggeli kiadós volt, teával különböző szalámikkal. Azt követően mindenki felment össze pakolt majd indultunk utunkra. Az nap elmentünk a Házsongári temetőbe. Itt híres emberek síremlékeit kerestük meg, majd leróttuk tiszteletünket és szalagot raktunk a síremlékekre. Illetve megtartottuk az ének órát. Ezt követően útnak indultunk Parajd sóbánya felé. Oda érve volt néhány percünk, mi ki is használtuk és meglátogattunk egy kürtös kalácsost, a busz felé megettük. A bányába egy külön busz vitt le minket. A buszon nagyon sokan voltunk, ahogy egyre lejjebb és lejjebb ment a busz elkezdet hűlni a levegő. Leérve mindenki felvette a pulóverét vagy kabátját. Zsuzsa néni megvette nekünk a jegyeket, majd kis csoportokra bomlottunk. Én a csajokkal maradtam. Először elolvastuk a bányáról szóló táblákat és érdekességeit. Körbe sétáltunk, megtaláltuk a kápolnát. Én azt hittem, hogy kőből lesz de nem. A bánya ott is ugyan olyan volt, mint máshol csak fából készült kapuval, padokkal és szószékkel látták el. Valami fantasztikus volt, a faragása egyszerűen különleges csodálatos volt. Itt egy jó másfél órát töltöttünk, mi az időt körbenézéssel, hintázással és beszélgetéssel ütöttük el. A levegő a bányában hűvösebb és tisztább volt fent. Nagyon jó volt de tovább kellett állnunk megnézni a Só-szorost. Felérve el is buszoztunk a szoroshoz. Valami szépséges volt a táj a jelenség. Itt fél óra állt rendelkezésünkre körbe nézni így is tettem mindent jól szemügyre vettem. Készítettünk pér képet a csajokkal. Vissza indulva beszélgettünk és vártuk a vacsorát. A szállásra érve mindenki fáradtan pakolt fel a szobába majd gyorsan jött le a vacsorához. A vacsora az nap is nagyon ízletes volt. Ezek után mindenkinek szabad volt az estéje. Mi azzal kezdtünk, hogy a szobában elhelyezkedtünk ezt követően felfedeztük a szállásunkat. Volt tollaslabda, pingpong hintaágyak padok és mi egymás, ezt mi mind ki is próbáltuk. Este gyors mindenki megfürdött majd mentünk aludni.
Elkezdődött a harmadik nap, így hát reggelivel kezdtünk majd készülődtünk a napra. Mindenki készen állt mikor kiderült, hogy a busz dugóba került. Mit volt mit nem tenni kihasználtuk az időt, játszottunk, beszélgettünk. A busz megérkezett és útnak eredtünk a Gyilkos-tóhoz. Az út során Zsuzsa néni elmondta a legendát és a földrajzi dolgokat. Elérkeztünk a tóhoz, itt megnéztük az árukat és a tó könyékét. A tó érdekes és szép volt. Ezt követően ismét buszra szálltunk, hogy lejjebb jussunka  Békás-szoroshoz. Neki vágtunk a szorosnak, a látvány hihetetlen volt, a sziklák erdők különböző foltokban részeken amik végig kísérték utunkat a szoros végéig. Illetve egy két kis vízesés, a folyó ami itt-ott csendesen vagy hangosan csobogott mellettünk. Mindent jól szem ügyre vettem egy két kis eldugott ösvény amik még csodásabb rá látást adtak a helyre. A végére kicsit fáradtan de rengeteg élménnyel tele és a telefont képpel megtöltve értünk a buszunkhoz, ami most is tovább szállított minket Székelyudvarhely felé. Egy rali miatt az egyik úton nem tudtunk eljutni oda de megpróbáltuk egy másik utat. Közbe eső emlékműnél megemlékeztünk, szalagoztunk, egy csoport képre is sort ejtettünk. Folytatván utunkat nagy reménnyel, oda is be tudunk menni ahova szeretnénk. Székelyudvarhelyre sikerült be jutni de az emlékművet nem tudtuk megnézni. Így sok sok tájképpel és élménnyel tértünk vissza a szállásra. Vissza érve gyors felpakoltunk majd asztalhoz ültünk a Parajdi töltött káposzta isteni volt. A hosszú nap után néhányan pihenni tértek mi kis csapatunk ki ment és egy pár pingpong és tollas meccs lejátszása után a hintaágyba ringattuk magunkat és csevegtünk a nap történéseiről, családunkról dolgainkról. Nem sokkal később mi is nyugovóra tértünk.
Kezdetét vette a negyedik nap amikor is újból reggeliztünk. A csomagolás követte az étkezést mivel elhagytuk a parajdi szállást. Mindenki mindenét össze pakolta, majd nekilódultunk, hogy eljussunk Korondra, itt szabad foglalkozás volt. Mi fő célunk volt egy boltot találni és mindent jól megnézni. El is indultunk különböző -féle árusok termékeit néztük meg és itt-ott vettünk néhány szuvenírt. Az időt teljesen kihasználva mindent megnéztünk és sokat fotóztunk. Majd felkerekedtünk, hogy megcsodáljuk a Tordai-hasadékot. A busz a túra útvonal kezdeténél rakott le minket. A terepe változatos volt nehezebb és könnyebb, számomra ez volt a nap fény pontja mert imádom ezt és minden ehhez kapcsolatos dolgot. Nagyon sokan teljesen végigcsináltuk egy két ember fordult vissza. Sok embernek segítettem. Nem bánom sőt élveztem(szeretek segíteni ez embereknek túrázni) plusz egy ilyen kilátással ami ott volt. Fantasztikusan csodás volt, számomra szinte leírhatatlan volt az a hely, tény kicsit megáztunk de mindent megért. Jó hosszú idő volt még végig csináltam és a lényeg, hogy mindenki lejött épségben. Fáradtan érkeztünk le a pihenőbe  de megcsináltuk megmásztuk és legyőztük a meredek hegyet és csúszós talajt. Győztesként értem le a pihenőbe. Pihentünk egészen addig míg a VB ment majd vissza indultunk Kolozsvárra. Ahol szinte mindenki be esett az ágyba, előtte még felpakoltunk és vacsoráztunk. Majd felmentünk a szobába a csajokkal és hosszasan traccsoltunk minden féléről. Későn elmentünk fürödni, aludni.
Elérkezett az ötödik a haza utazás napja. Reggeliztünk, útnak indultuk mert hosszú volt még az út hazáig. A haza út egy- egy részén mindenki aludt én is aludtam egy keveset. Beszélgettem a csajokkal, írtam egy történetet. A határon át lépve Zsuzsa néni egy nagyon jó beszédet mondott amiben mindent össze foglalt. Kis idő múlva az unalom elűzése képen előkerült az unhatatlan UNÓ kártya. Jó pát kört játszottunk míg haza értem Ácsra. Az idő múlása lassúnak tűnt de kártyázás felgyorsította. Ács közelében készülődni kezdtem, hogy majd le tudjak szállni. Zsuzsa néni szólt, hogy itt van Ács, ez volt a vég szavam elbúcsúztam a csajoktól és mindenki mástól, így búcsút intve nekik. A szüleim és a kisöcsém nagy örömmel fogadott.

Így vissza gondolva fantasztikus öt napot töltöttem Romániában. Megismerkedhetem a táj szépségeivel, egy két szokással, sok sok emberrel.. Csodálatos volt a szállás, a táj, a csapat, az egész utazás. Nagyon élveztem, ha sok buszozás egy picit sok volt de egyébként minden király volt. Imádtam.  


A kirándulás emlékezetes pillanatairól készített összefoglaló video ITT tekinthető meg.