Csendes-napok. Mit jelent? Kik mehetnek? Persze mindenkinek lehetne és kellene is...

Most nekünk presbitereknek volt lehetőségünk erre. Mit jelent? Igen ennyit jelent, amit e két szó kifejez, és persze sokkal többet. Múlt év, 2019 novemberében pénteki napon kezdtünk és vasárnap kora délután fejeztük be. Sokat dolgoztunk évek óta az egyházközségünk szervezeti felépítéséből és hagyományaiból fakadó előnyök és hátrányok elemzésén, gyakorlati lépések, tervek logikus kidolgozásából adódó feladatokon. Ez a hétvége más volt. Mégis rengeteg jó gondolatot, érzést, lelki alapot adott mindannyiunknak. Voltak, akik nem tudtak mindhárom napon maradni, és voltunk, akik maradtunk a végéig, de mégis mindannyiunk nevében merem írni, hogy elérte célját az Úr, értéket és erősítést kaptunk, amelyet szívesen befogadtunk a lelkünkbe.

Nem református közegben, a Szent Mauríciusz Monostorban, és nem református csoportvezetővel – Vásárhelyi Anzelm-testvér, bencés szerzetessel –, mégis teljes mértékben elfogadható volt református lelkületünk és indíttatásunk szerint is az a szeretetteljes három nap, amelyet a Bakonybéli Bencés Monostorban tölthettünk. Voltak hangosabb, könnyed asztal melletti beszélgetéseink is, de csendes, figyelmes sétáink is a monostor labirintusában az udvaron, aztán az arborétumban. Voltak esténként lelki áhítatok a templomban a szerzetesekkel. Voltak ige melletti elmélkedéseink, beszélgetéseink Anzelm-atya nagyon meghitt, és könnyen befogadható vezetésével. Aztán voltak ki nem mondott érzéseink, és jól kitárgyalt gondolataink is. Sétáltunk éjjel, valamint délidőben a három forráshoz és kápolnához, amelynél már ezer éve is éltek elődeink. A hétvége minden perce adott volt arra, hogy az általános mindennapjainkból kilépve, a saját egyéni lelki épülésünkért, istenkapcsolatunkért tegyünk valamit. Valljuk be, itt könnyebben ment, mint otthon a tennivalókkal és feladatokkal átbarázdált hétköznapjaink bűvkörében…
A végén úrvacsora, együtténeklés, kirándulás a Magas-Bakony egyik csúcsára.
Minden adott volt a „ jó szereplésre ” – és mi éltünk vele.

Köszönet mindenkinek, aki tett ezért a hétvégéért, akár csak a jelenlétével, vagy hozzászólásával, imádságával.

Külön köszönet a csoportvezetőnknek Anzelm-testvérnek, aztán a szervezésnek, lelkészeknek, az étkezések, reggelik-vacsorák előkészítőinek, a finom ételek, italok, és kávék hozóinak.

Az igazi lényeg mégis az alábbi igében rejlik, amely körül ölelte a lelkünket péntektől vasárnapig:
„…de még boldogabbak azok, akik hallgatják az Isten beszédét, és megtartják.” Lk. 11,28.

Názár Ferenc

missziói gondnok