IGEI ÜZENET

„Áll a bál”
2020-02-07

 

„Megvan az ideje a sírásnak, és megvan az ideje a nevetésnek. Megvan az ideje a gyásznak, és megvan az ideje a táncnak.” (Prédikátor 3, 4)

  Régre nyúlik vissza az élet-halál-élet rítusa. Mióta világ a világ, az ember kutatja létének, halálának értelmét, eljátszva életet, halált majd újjászületést. Szinte minden népcsoportban megtalálhatók azok a mondák, regék és misztériumjátékok - akár pogány, akár liturgikus játékok -, melyek a megküzdést és az elmúlás fájdalmát dolgozzák fel. Mindegyik abból a közös bizalomból születik, hogy a vég, valami új élet kezdetét jelenti. A női lét ciklikussága hordozza leginkább magában mindezt a hétköznapjainkban.

  Ezt a ciklikusságot jelképezi a farsangi hagyományok sokasága is. A farsangi időszakba belépve, lezárul a karácsonyi ünnepkör, hogy helyet készítsen a húsvéti időszaknak. Egy nagyböjt előtti tobzódásra és mulatozásra hív a farsang. Temetni a telet, hogy jöjjön a termékeny tavasz. Jelmezbe öltözés vagy inkább az álruha levetkőzése a farsang, mert sokkal inkább vagyunk magunk, ha azt gondoljuk nem ismer fel bennünket senki. Úgy azt is szabad, amit máskor nem.

  Nem keresztyén gyökerű a farsang, mégis, sok gyülekezetben rendeznek farsangi bált, igazodva a népi hagyományokhoz, hogy mielőtt megkezdődik az önmegtartóztatás időszaka, teret engedjenek a mulatozásnak. Hiszen „megvan az ideje a sírásnak és megvan az ideje a nevetésnek. Megvan az ideje a gyásznak, és megvan az ideje a táncnak.”

   Talán ez a legnagyobb kihívása a ma emberének. Eltalálni, hogy minek mikor van itt az ideje. Mikor kezdjünk el egy kapcsolatot vagy mikor lépjünk ki belőle? Mikor mondjuk azt, hogy elég volt egy munkahelyen vagy hogy egy darabig bírjuk még? Mikor mondjunk nemet a gyerekeinknek, támogatva őket az önállóság útján, vagy hozzuk meg helyettük a nehéz döntéseket? Mikor mondjuk azt egy beteg hozzátartozónkat kísérve az elmúlás útján, hogy elengedjük, Isten kegyelmébe bízzuk, vagy ragaszkodjunk tíz körömmel is az utolsó leheletig? Mind-mind a megfelelő időzítésről szól. Talán tudatosan nem is figyelünk az ünnepek váltakozásakor mindezekre, de tanítanak bennünket a megfelelő időzítésre. Elfogadni, hogy akármit akármikor nem lehet megtenni. Még ha szeretnénk sem, mert mindennek rendelt ideje van.

Erlitz Anita lelkész