NAGYPÉNTEK+HÚSVÉT=KAPCSOLAT

„Lelkek sebére, hófehér tépést Tenni az Isten felé pár lépést”

(Kárpáti Tibor: Gyöngyöt az embernek)

     Két ember ül egymás mellett. Ugyanazt a képet nézik. Egy ember lóg a kereszten. Két keze, lába átszegezve, fején tövisből font korona, arca fájdalmas, szenved. Mindkét ember együtt érez a szenvedővel, hiszen nekik is megvan a maguk keresztje. Mindkettő tudja milyen, amikor fáj. Ismeri jól az ember a fizikális fájdalmat mert talán balesetet szenvedett, fájdalmas betegség támadta meg, vagy mert erőszakos cselekmény áldozatává vált. Érzi, hogy ami testét meggyötri, a lelkén is sebet karcol. Ahogy a kereszten szenvedő megélte a megaláztatást, emberi méltóságától való megfosztást, úgy a keresztet szemlélő is ismeri a megszégyenítést, a magányt és reménytelenséget is. Ahogyan a kereszten szenvedőnek az útja a biztos halálba vezet, olyan reménytelenné válhat annak az embernek is az élete, aki beleroppant egy rosszul sikerült kapcsolatba, vagy mert észrevétlenül is rabszolgája lett valaminek, legyen az alkohol, drog, cigaretta, játékszenvedély…

Ahogy figyelik a keresztet, az egyikük, aki a maga módján hisz vagy tagad, felkiált: „Hol van ilyenkor Isten? Miért engedi, hogy ez a sok szörnyűség megtörténjen? Milyen Isten az, aki engedi, hogy az ember szenvedjen?” Így kiáltottak némelyek azok közül is, akik jelen voltak Jézus keresztre feszítésénél. „Másokat megmentett, magát nem tudja megmenteni. Ha Izráel királya, szálljon le most a keresztről, és hiszünk benne! Bízott az Istenben, szabadítsa meg most, ha kedveli őt; hiszen azt mondta: Isten Fia vagyok. A vele együtt megfeszített rablók is ugyanígy gyalázták.”(Mt. 27; 42-44.) A fájdalom, a düh, harag és értetlenség nem engedi meglátni a valóságot. A fájdalomtól és gonoszságtól eltorzult ember nem veszi észre, hogy amíg létezik a világon más akarat is, ami nem egyezik az Isten akaratával- vagyis azzal, amit Jézus így foglal össze a nagy parancsolatban: „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, és szeresd felebarátodat, mint magadat.” (Mt. 22; 37-39.)-nem lesz fájdalom és erőszakmentes élet.Az emberi akaratosság vakká tesz és eltakarja Isten valóságát. Márpedig az Isten valósága nem az emberélettel felelőtlenül játszadozó öregúr képe, hanem az Isten valósága a szeretet maga. „Isten szeretet” (1Ján 4;16) A sok szenvedés okozója az emberi telhetetlenség, birtoklási vágy és a szeretetlenség melyben egymás mellett élt életek, elbeszél mondatok vannak, de hiányoznak a valódi kapcsolatok. Magányos tömeg lakójává lett az ember.

A másik szemlélő, a keresztény ember, a szerető Istent látja meg a kereszten szenvedő Jézus Krisztusban. Bár ugyanúgy hatnak rá is a testi és lelki nyavalyák, mégis képes meglátni, hogy a legnagyobb mélységben és kiszolgáltatottságban is ott van Isten. Ez a nagypéntek lényege. Az élet sötét órájában, az Isten szenved a kereszten mert nagyobb szenvedés lenne neki az ember elvesztése, mint önmaga elvesztése. Jézus halála paradox módon egyben az életet is jelenti. Az a pillanat ugyanis, amikor Jézus átadta magát a halálnak, a legnagyobb szeretet megnyilvánulása volt. Ebben ott van a teljes önátadás. Ez nem ismeretlen tőlünk sem. A szerelemben mi is testestől-lelkestől szeretnénk odaadni magunkat a szeretett Kedvesnek. Elveszítjük magunkat de egyszerre kitárul az élet teljessége. Ez az a teljesség, amire mélyen legbelül mindannyian vágyunk. Ez az, amiről Jézus is tanít: „Mert aki meg akarja menteni az életét, elveszíti azt, aki pedig elveszíti az életét énértem, megtalálja azt.”(Mt.16; 25.) Az ember tehát nem magányra, szingli életformára van hívatva, hanem közösségben megélt szeretetre. Közösségben lenni Istennel és egymással.

Ebből a teljes önátadásból születik az örök élet. Ezt jelenti ugyanis a feltámadás, Húsvét ünnepe. A halálból, teljes önátadásból megszületni Isten, önmagunk és embertársaink számára, ahogy mondja Henri Boulad SJ: A Halálban ugyanis megszületünk c. könyvében. Ez a Húsvét lényege. Jézus Krisztus kereszthalálából élet születik. Isten feltámasztotta Őt a halálból harmadnapon, hogy a benne való hit által nekünk is örök életünk legyen. Azért, hogy az irántunk érzett féltő szeretete teljes legyen és létrejöjjön az el nem múló szeretetkapcsolat. Nincs Húsvét nagypéntek nélkül és mit sem ér nagypéntek Húsvét nélkül. Csak az tudja megélni az ünnep örömét, aki megélte annak bánatát is, de aki beleengedte magát ebbe a bánatba, reménységgel tekinthet az ünnep felé, mert Pál apostollal együtt hiszi és vallja: nincs az a magasság vagy mélység, amely elválaszthat bennünket Isten szeretetétől.

Erlitz Anita református lelkész